14. HÁLA

 Végtelen hálával tartozom: az orvosaimnak, akik újraélesztettek, megmentettek. A nővéreknek és ápolóknak, akik nap, mint nap emeltek, etettek, támogattak, amikor még én magamat sem tudtam. A lányomnak, aki ott volt minden lélegzetvételben. A családomnak, akik nem engedték, hogy elengedjem magam. A Jóistennek, aki valamiért még itt akart tartani.

És hálás vagyok az olvasóknak, akik e sorokat olvassák, vagy a könyvemet kézbe veszik. Saját magamnak is — mert harcoltam. A közösségi erőnek, ami oly sokszor megtartott. Ismerősöknek és

ismeretleneknek, akik gondoltak rám, imát mondtak, küldtek egy jó szót vagy egy
csendes reményt.

A lélek emlékezik. Minden ölelésre, minden könnycseppre, minden imára.